Édes élet és keserves függőség
Szerencsére ma már önsegítő könyvek sokasága, gazdag szakirodalom és eltérő segítő beavatkozások széles repertoárja hivatott a szenvedélybeteg hozzátartozóját támogatni. Ugyanakkor, ha a hozzátartozó megjelenik a szakembernél, ő legtöbbször „hozzá-tartozó” marad, a függő oldalán mutatkozó mellékszereplő.
A szerfogyasztás nyári időszámítása
Nehéz megjósolni vagy megtippelni, hogy mely időszakok jelenthetnek rizikót egy függőre és a felépülésére nézvést. A karácsonyt és az év végi ünnepeket tipikusan ilyen időszaknak tartják a szeretet ünnepével és az évzárással kapcsolatos érzelmi cunami miatt. De mi a helyzet a nyárral?
Függőség: kimondva és megpecsételve
„Függő vagyok.” Az Ön szájából milyen hangsúllyal hangzik ez a mondat? Egyáltalán elhangzik? Két szó, egyetlen, kétségtelenül sorsfordító erejű mondatba sűrítve. Vajon a tükörbe nézve hangzik el, suttogva és szemlesütve, hogy más véletlenül se hallja meg? Vagy bevállalósan a munkahelyi karácsonyi bulin, a kollégákkal történő koccintást megelőzvén?
Függőség és szerep
„Függő vagyok, de…” Amikor ezt a mondatot halljuk, talán kissé félve várjuk a befejezését. Mi következhet a bizonyos „de” után, ami semlegesíti a függőség tényét? Kitáncolhat-e a szenvedélybeteg a függőség fennállásának súlya alól egy ügyes mondatfejezéssel? Egyáltalán létezik-e olyan befejezés, amely nem azt a gyanút kelti, hogy a szenvedélybeteg csupán magyarázkodik?
Ivás helyett
„Nem iszom, majd több időt szentelek a családra és a munkára.” Akár egy újévi fogadalom is kezdődhetne így, de sok esetben a felépülés első esetlen próbálkozásai ezek. Ha az ilyen mondatok valóban működőképesek lennének, tulajdonképpen pofonegyszerű dolga lenne minden függőnek. Hiszen csak át kell csoportosítani a szerhasználatra szánt időt és energiát, rossz választások helyett jó döntéseket hozni.
Ami a „kösz, jól vagyok” után következik
Döntés, ami sorsfordító, de egyben beláthatatlan következményeket vázol fel. Aztán követi az első szermentes óra, nap, hét. Lehull a hályog, a borgőzös homály a tudatról, és egyre erősödik az az érzés, hogy ez nem is olyan rossz. Sőt kifejezetten jó. „Kösz jól vagyok!’ – még akár ezt is ki lehet mondani teljes meggyőződéssel a szermentesség első heteiben.
Száraz kontra józan
„Csak ne igyál!” A kérés csak látszólag teljesíthető könnyen. Ha egyáltalán teljesíthető… Hiszen addig, ameddig ez csupán valaki másnak a kívánalma és nem a szenvedélybeteg elhatározása, addig a józanság nem lesz belső meggyőződésből fakadó, önkéntesen hozott választás. És máris közel járunk ahhoz, hogy különbséget tehessünk a „józan alkoholista” és a „száraz alkoholista” fogalmak között.
Érzelemstabilizátor, avagy kincs, ami nincs
Mennyire könnyű és gondtalan lenne az élet, ha lenne valami, ami az érzelmeinket az optimumhoz igazítaná. Ha akadna olyasvalami, ami felránt a legsötétebb gödrökből és kisimítja a legmélyebb ráncokat is a homlokunkon. Valami, ami egyben tart, amikor minden szétesni látszik. És hogy ez a valami maga az alkohol, az sok megvezetett függő összetört illúziója.
A kis semmiség, amit alkoholizmusnak hívnak
Mitől számít valaki alkoholistának? Ez a kérdés nap mint nap elhangzik. Kevésbé az elfogyasztott alkoholmennyiség jelöli ki a láthatatlan határt szociális ivás és függőség között, mint inkább a mindennapokban megtapasztalt funkcióromlás és az életminőségre gyakorolt hatás. Amikor az átélt negatívumok már jelentkeznek, de a szerhasználónak esze ágában sincs mindezeket az alkoholfogyasztásához kötni, akkor beszélhetünk jó eséllyel bagatellizálásról.
A függőség és a nem létező varázspálca
A szenvedélybeteg hozzátartozója általában minden követ megmozgat annak érdekében, hogy a függő megszabaduljon szenvedélybetegségétől. Hogyan változtathatnám meg őt? – legtöbbször ez a kérdés fogalmazódik meg az aggódó szülőkben, házastársakban. Miközben reménytelennek tűnik a válasz megtalálása, érdemes azon elgondolkodni, hogy talán a kérdésben rejlik a hiba.
