A szenvedélybetegségek esetében a gyógyulás nem opcionális cél. Bármennyire tragikusan hangzik is ez, a gyakorlat azt igazolja, hogy ettől még teljes életet élhet egy függőségben érintett személy. Más élethosszig tartó betegségekhez hasonlóan az addikció kapcsán is megtanulhatóak azok az általános érvényű és személyre szabott fortélyok és szabályok, melyek segítségével elkerülhető az állapotromlás és a visszatérő szerfogyasztás. Egy gluténérzékenységgel élő beteg többnyire megtanul fehér kenyér és a szervezetét károsító élelmiszerek nélkül élni, ezeket pótolja alternatív módon. Egy cukorbeteg meghatározott rendszerességgel inzulint adagol és figyeli a bevitt táplálék mennyiségét és milyenségét. Parlagfű allergia esetén az allergiás beteg a nyári időszakban gyakran mos hajat és házon belül teregeti ki a ruháit a pollenek elkerülése végett. Ezeknek a példáknak látszólag semmi köze sincs egy teljesen eltérő betegséghez, a függőséghez. Azonban ha jobban belegondolunk a hasonlóság egészen meglepő. Egy absztinens szenvedélybeteg legelőször is megtanul a választott szere nélkül élni, idővel megtanulja, hogy hogyan pótolhatja azokat az élményeket, amiket a szertől kapott vagy éppen miként segíthet azokon a hiányokon, melyeket a szerhasználat tartalommal töltött meg. A józanodó függő ugyan nem adagol inzulint, de képessé válhat saját józanságát tudatossággal ébren tartani és saját működésére rálátni. Egy felépülő is megtanulhatja azokat a sajátosságokat, amelyekkel hozzá tud járulni saját jóllétéhez. A gyógyulás tehát nem érvényes fogalom, a felépülés viszont annál inkább.
Ez pedig a legfontosabb kifejezés és a legtámogatottabb cél. Olyan cél ez, mely a megvalósítás folyamatában teljesedik ki. Vagyis nincs olyan végpont, ahol a függő hátrdőlhet a székben, mondván, hogy a felépülést sikerült kipipálnia. Sok szenvedélybeteg, aki többéves vagy akár évtizedes józanságra tekinthet vissza, továbbra is azt állítja magáról: „felépülőben lévő függő vagyok”. Hát nem tekinthető felépültnek az, aki szer nélkül éli mindennapjait számottevő ideje? A „felépült” helyett „felépülő” függők válaszainak visszafogottsága nem véletlen. A szertől való megválás az első lépése és egyben az első sikere a felépülésnek. Ugyanakkor közel sem az egyetlen. Ezt követően számos élethelyzetet, mindennapi életeseményt újra kell gondolni, új válaszokat megfogalmazni a mindennapos kérdésekre. Egy hétvégi bevásárlás, egy családi rendezvény, egy munkahelyi konfliktus is próbatétel elé állíthatja azt a felépülő függőt, aki rövid ideje vált meg a szenvedélyszertől. Vajon hogyan fognak ezentúl telni azok az alkalmak, melyeknek elengedhetetlen kelléke volt az alkohol? Hogy fognak zajlani a családi születésnapok és baráti összejövetelek? Hogyan lehet nemet mondani az alkoholra ezekben a helyzetekben? És mi a helyzet akkor, amikor egy hosszú és stresszes munkanap után csak egy pohár ital nyújthatna megkönnyebülést? Mit tehet ilyenkor egy felépülő függő? Csupa olyan helyzet adódik, mely szerfogyasztásra ösztönzi a szenvedélybeteget, de a felépülés folyamatában elsajátíthatóak és megtapasztalhatóak azok a reakciók, amelyek szermentes alternatívaként szolgálnak. Idővel ezek begyakorolt, belső meggyőződésből fakadó válaszokká érhetnek. A szerfogyasztásra serkentő helyzetek közé tartoznak bizonyos érzelmi állapotok is. Jellemzően ide sorolható a szorongás, a feszültség, a frusztráció, de akár az unalom is. Mivel enyhíthetőek, miként viselhetőek el a kellemetlen érzések alkohol nélkül? Számos olyan kérdés merül fel, melyek egy folyamat során érnek meg a válaszadásra.
A felépülés kapcsán azonban olyan fogalmak is felvethetőek, mint a megcsúszás és a visszaesés. Első hallásra ugyanazt jelenti a két fogalom, de számottevő a különbség megcsúszás és visszaesés között. Megcsúszásról akkor beszélhetünk, ha a szermentességet megszakítja egy eseti szerhasználat. Visszaesés akkor következik be, ha a megcsúszást követi a többi alkalom és a függőség forgatókönyve ismét életbe lép. Ez többnyire teljes visszarendeződést jelent. Akár megcsúszáról, akár visszaesésről van szó, érdemes átgondolni, hogy milyen okok húzódnak a háttérben. Milyen érzések, milyen helyzetek vezettek az ismételt szerhasználathoz? Mik azok az ingerek, amelyek a szerhasználatot támogatják? Mik azok az egyéni rizikótényezők, amelyek visszaesésre hajlamosítnak? Ezekhez az információkhoz olykor egy-egy visszaesés árán jut hozzá a szenvedélybeteg. A megcsúszás és a visszaesés nemkívánatos része a folyamatnak, ugyanakkor aligha lehet szó nélkül elmenni mellette. Minden esetben jelentéshordozó és ennek a jelentésnek a feltárása a felépülést és a későbbi visszaesések megelőzését segíti.
A felépülés részét képezi a visszaesés megelőzése, a józanságmegtartás. Ez legalább annyi munkát jelent, mint a szer letétele. Ugyanakkor a tudatos józanságmunka meghozza gyümölcsét, lehetőséget ad egy tartalmas, élménygazdag élet felépítésére.
A felépülés tehát nem gombnyomásra történik. Sokszor nem első nekifutásra bizonyul sikeresnek. Élethosszig tartó fáradhatatlanságot igénylő munka ez, mely egy betegség karbantartását teszi lehetővé. Egyúttal befolyás és döntési lehetőség. Változás a változtatás által. Esély önmagunktól önmagunknak. Ezt jelenti a felépülés.
