A felépülés irányai és zsákutcái

Kezelés, terápia, rehabilitáció. Csupa olyan fogalom, mely könnyen összeegyeztethető a felépüléssel. Ugyanakkor az eltérő utak és módszerek közül választani kell, ami megnehezítheti egy felépülő dolgát. Önsegítő csoport vagy egyéni terápia? Magánintézmény vagy közkórház? Pszichoterápia vagy addiktológiai konzultáció? Avagy: merre keressem a saját felépülésem?

A függőségből való kilábalás csupa olyan fogalmat hívott életre, melyek rendkívül érzékletesen a térbeli mozgással modellezhetők. Ide tartozik a felépülés, a megcsúszás, a visszaesés. De mit takarnak ezek a kifejezések és miért törlik ki a gyógyulás kifejezését az addiktológia szótárából?

Kezelés, terápia, rehabilitáció. Csupa olyan fogalom, mely könnyen összeegyeztethető a felépüléssel. Ugyanakkor az eltérő utak és módszerek közül választani kell, ami megnehezítheti egy felépülő dolgát. Önsegítő csoport vagy egyéni terápia? Magánintézmény vagy közkórház? Pszichoterápia vagy addiktológiai konzultáció? Avagy: merre keressem a saját felépülésem?

A döntéshozatallal járó vívódás egyúttal arra a szerencsés tényre is rávilágít, hogy egy felépülésre elszánt szenvedélybeteg számos alternatíva közül választhat. Ez egyben azt is jelenti, hogy a függőségből eredően számos szükséglet és igény megfogalmazódhat. Miközben az addikció jól körvonalazható sajátosságokkal és tünetekkel írható le, mégis egyénenként eltérő, hogy pontosan mely életterületek sérültek és milyen mértékben. Miközben egy súlyos alkoholfüggőség esetében az akut egészségügyi problémák rendezése vagy enyhítése elsőbbséget élvezhet minden egyébhez képest, egy másik szenvedélybeteg számára a meglévő kapcsolatainak rendezése, a család egyben tartása jelentheti az elsődleges célt. Nyilvánvalóan máshol kell keresniük a segítséget és más eszközök vihetik őket eredményre, de mindkét esetben aligha várható megoldás a kémiai szer letétele nélkül. Szerencsére az önsegítő csoportoktól kezdve az egészségügyi és szociális szolgáltatásokig bezárólag számos opció létezik, ami a szermentes életet és a hosszú távú megoldáskeresést támogatja. A felépülési alternatíva megválasztását néhány fontos elv átgondolásával megkönnyíthetjük.

Gyorsszerviz helyett

A választás kapcsán az egyik legfontosabb útravaló: ne a könnyebbik végénél fogjuk meg a dolgot, vállaljunk minden kényelmetlenséget! Mit is jelent ez? Ne a gyorsszervizbe vigyük magunkat, ha a felépülés célját tűztük ki magunk elé. Kétségtelenül a legtöbb felépülő szeretne gyorsan túlesni a teendőkön és nekikezdeni egy „normális”életnek. Ugyanakkor azt is nehéz körvonalazni, hogy mi tekinthető normálisnak. Hiszen egy szenvedélybeteg életében a szerhasználat vált mindennapossá és normálissá, ez határozta meg a kapcsolatokat, a teendőket. Mindehhez képest a szer letétele egy új, addigiakhoz képest abnormális létformát hoz létre, amiben új arcukat mutatják a korábbi örömforrások és a kudarcok forrásai is. Sok mindent kell újratanulni, ehhez pedig idő kell. A „gyorstalpaló” felépülés aligha vezet tartós józansághoz és stabilitáshoz. Amivel egy felépülő biztosan tartozik önmagának, az az idő. Másrészt egy felépülésre motivált függő aligha úszhatja meg a szembesüléssel és a változással járó kényelmetlenségeket. Az önmagunkra irányuló szempár olykor félelmetes dolgokat láthat meg. Aktív függőként többnyire nem azok vagyunk, akivé valaha válni szerettünk volna. Ez a kép azonban formálható, mindenekelőtt ezért van szükség időre.

A felépülés nem a vidámparkban kezdődik

A felépülésre fordított idő mellett azt is érdemes figyelembe venni, hogy mi is egy felépülési program vagy terápia célja. Miközben a végcél egy tartósan fenntartható, az eddiginél magasabb színvonalon működtethető józan élet, az odáig vezető út göröngyös és kihívásokkal tarkított. A kezelés, a terápia, a rehabilitáció folyamata nem kínál instant megkönnyebbülést. Nem tekinthető egyfajta lelki wellnessnek, amely azonnali felüdülést ígér. Gyakran kell a dolgok mélyére ásni, megkérdőjelezni régi berögzüléseket és automatizmusokat. Olykor önkritikusan felül kell vizsgálni azokat a szabályszerűségeket és motívumokat, melyek a mindennapokat szervezik. Érdemes górcső alá venni a napi rutint. Nem kevésbé fontos megvizsgálni a személyes kapcsolatok mintázatait és minőségét. Ez nem kevés munkával jár, az önreflexió pedig általában nem fájdalommentes. Ugyanakkor aligha lehet változtatni bármin is, anélkül. hogy legelőször közel férkőznénk a gondokhoz és a hibás működéshez. A problémás, függőségbe hajló szerhasználat többnyire nem önállósult probléma. Egyes elképzelések szerint az addikció egyfajta tünete a mélyebbről fakadó problémáknak, elakadásoknak.  A szer letétele nem nyújt végleges megoldást és nem tesz pontot a felépülés végére. Ugyanakkor hozzáférhetővé teszi a mögöttes tartalmakat és nehézségeket, amelyek egy terápia során megmunkálásra várnak. Illúzió, hogy mindez a szőnyeg alá seperhető. A felejtés ideiglenesen megcélozható a szerhasználatnak köszönhetően, de hosszabb távon ez a bukásra ítélt stratégia. A szertől való megválás, a démonokkal való szembenézés nem kecsegtet rövid távú, gyorsan hozzáférhető örömökkel. Sőt, sokkal inkább hasonlítható egy mélyfúráshoz. Hosszabb távon  lehetőséget ad olyan alapok kialakítására, amelyek a stabilitást jelenthetik, és kiindulópontot az élményekben gazdag folytatáshoz. A felépüléssel járó nehézségek megúszása, a könnyebbik út opció lehet ugyan, de nagy valószínűséggel csak a változás illékony illúzióját fogja eredményezni.

Felépülés jótündér nélkül

Az „energiatakarékos” felépülés másik hamis ígérete, hogy a terápiás szakember elvégzi a felépülés teendőit a függő helyett. Mint egy jó szerelő elhárítja a működési zavart és helyreállítja az eredeti funkciót. A felépülés során azonban aligha háríthatóak át a feladatok és a terhek. Praktikusnak és kifizetődőnek tűnhet egy dublőrre bízni a józanodással járó döntések meghozatalát, a nehézségek leküzdését és az újonnan felfedezhető örömök felkutatását, ez azonban lehetetlen. Egyetlen szakember sem vállalhatja ezt magára, ugyanakkor megerősíthet a felelősségvállalásban, a döntések meghozatalában. A szakember egy feladat végrehajtásában sem tud helyettesíteni, de kiegészíteni és megtámogatni annál inkább. Ebben a tekintetben tulajdonképpen egyenlőségjelet vonhatunk minden addiktológiai területen érdekelt szakma képviselői közé, miközben természetesen az eltérő szakterületek művelői más-más területen tudnak segítséget nyújtani. Más tudás birtokában van egy pszichiáter és mást tud egy addiktológiai konzultáns. Egyre azonban egyikük sem képes: a szenvedélybeteg helyett felépülni.

Ahogy egy jól átgondolt, hosszú távra kalkulált, sikervárományos befektetés, úgy térül meg a felépülésre szánt idő és energia is. A „gyorstalpaló” megoldások, a tehermentesített alternatívák és a csodatétételt ígérő szakemberek aligha tudnak hasonló eredményességet kínálni. Nincs ez másként a szociális és az egészségügyi szolgáltatások köré szerveződő felépülési programokban, a csoportos és egyéni terápiás megközelítésekben sem. Miközben a felépülési munka megspórolása tévút, az egyén szükségleteihez optimálisan illeszkedő alternatíva megtalálása a legkevésbé sem ábránd.

Önnek, vagy hozzátartozójának segítségre van szüksége?