A függőség mértékegysége

„Ha minden este megiszom két sört, az már függőség?” Ehhez hasonló kérdéseket gyakran hall az addiktológiai szakember, de még gyakoribb, hogy nem hangosodnak fel az ilyen típusú kérdések, hanem néma kételyként motoszkálnak a fejekben. Ugyanakkor nincsen kizárólagos jó válasz az ilyen kérdésekre. Ezzel együtt figyelemre méltó, ha felmerül efféle aggály. Rátalálhat-e a saját válaszára a kérdező?

A függőség mértékegysége

„Ha minden este megiszom két sört, az már függőség?” Ehhez hasonló kérdéseket gyakran hall az addiktológiai szakember, de még gyakoribb, hogy nem hangosodnak fel az ilyen típusú kérdések, hanem néma kételyként motoszkálnak a fejekben. Ugyanakkor nincsen kizárólagos jó válasz az ilyen kérdésekre. Ezzel együtt figyelemre méltó, ha felmerül efféle aggály. Rátalálhat-e a saját válaszára a kérdező?

Mennyi az annyi?

Eltérő osztályozások más-más szempontok szerint határozzák meg az alkoholizmus típusait. Az elfogyasztott mennyiség és a fogyasztási gyakoriság meghatározó szempontok, de érdemes figyelembe venni azt is, hogy milyen funkciót kap a szer a fogyasztó életében. Léteznek tudományos alapon megalkotott diagnosztikai rendszerek, melyek meghatározott kritériumok megléte esetén nevesítik a függőséget. Ezek értelmében nem lehet kizárólag az elfogyasztott alkoholmennyiség alapján függőségről beszélni, azzal együtt, hogy nyilvánvalóan a kiugróan nagy mértékű alkoholbevitel negatív kockázata megkérdőjelezhetetlen.

Jegyet váltani a végtelenbe

A függőség egyik ismérve a kontrollvesztés. A szenvedélybetegek többnyire nem képesek mértéket tartani az ivás és a drogfogyasztás terén, vagy olyan viselkedések kapcsán, melyek az addikció tárgyát képezik. Nincs „csak egy pohár bor” vagy „csak hétvégi spangli”, helyette kontrollálhatatlan és irányíthatatlan szerfogyasztás uralkodik el az egyén élete felett. Lassacskán a szer kiszorít minden egyéb természetes örömforrást, majd felszámolja saját örömszerző funkcióját is. A szer idővel szükségletet teljesít, a fizikai és érzelmi létezés minimumát teljesíti jobb híján.

Még többet, még többször

A függőségre jellemző a tolerancia kialakulása. Ennek értelmében egyre sűrűsödnek a fogyasztás alkalmai és/vagy egyre növekszik az egyszeri alkalommal elfogyasztott mennyiség. A várt hatás már nem érhető el a szokott mennyiség vagy gyakoriság által, ezért magasabb fordulatszámra kell kapcsolni. A szer így az uralma alá hajtja a fogyasztót. Idővel az is természetessé válik, hogy a mindennapi kötelezettségeket, a családot, a munkát alá kell rendelni a szerhasználat rítusainak. És ez a „kell” már valóban olyan fojtogató elköteleződést hív életre, mely kimeríti a függőség fogalmát.

Ami egykoron fontos volt

A függőséggel jellemzően együtt jár a gondolkodás beszűkülése. Egyfajta kényszeresség jellemzi a szerhez kötődő gondolatokat és tevékenységeket. Mivel a tettek és a gondolatok a szerfogyasztás köré rendeződnek, minden ehhez képest nyer értelmet vagy veszíti el jelentőségét. A fontos kapcsolatok így válhatnak mellékessé, élményt adó hobbik és időtöltések így merülhetnek feledésbe. A kapcsolati háló akár teljesen át is rendeződhet, az egyén közvetlen közelében azok maradnak, akik vagy önalávető módon tolerálják az önpusztító magatartást, vagy valamilyen módon érdekeltek a szerfogyasztás fennmaradásában.

Ami kell, az kell

A függőség sajátossága a sóvárgás. Ez azt jelenti, hogy a szerhasználat hiányában késleltetést nem tűrő késztetésként jelentkezik a szerhasználat szükséglete. „Kell, és most azonnal” – nagyjából így foglalható össze az érzés, amely valóban annyira velőt rázó, hogy a sóvárgást átélő függők olykor elhamarkodott és vakmerő lépéseket is megtesznek annak érdekében, hogy hozzáférhessenek a választott szerhez. A sóvárgás túlmutat a vágyakozáson. A szerhez való hozzáférés pedig sokkal inkább egy szükséglet kielégülése, mintsem vágyteljesülés. Ahhoz, hogy a várt kellemes vagy éppen enyhülést hozó hatás ismét bekövetkezzék, növelni kell az adagot vagy megrövidíteni a két használat közt eltelt időt. Ez pedig ismét visszavezet a tolerancia fogalmához, mely magyarázatot ad arra, hogy a jól bevált mennyiség miért nem bizonyul elegendőnek egy idő után.

Letenni, de hogyan?

Az egyre sűrűsödő negatív következmények hatására a szerhasználó eljuthat arra a pontra, amikor ki kell mondania: elég volt. Több ilyen pillanat is eljöhet, de a helyzetet gyakran nehezíti, hogy elhatározása kudarcba fullad, egyedül képtelen megválni a fogságát biztosító szertől. Ez a sokszoros kudarcélmény olykor elmélyíti azt a hiedelmet, mi szerint nincs kiút és a szenvedélybeteg olyan csapdahelyzetben került, amiből nincs menekvése. Ez annyiban talán igaz, hogy a saját, jól ismert és bejáratott eszköztára nem a felépülést támogatja, de új eszközök kipróbálásával és értő segítséggel  felszínre hozhatóak azok az erőforrások, melyek a változást támogatják.

Akkor most függő vagyok?

Miközben a felépülés elengedhetetlen lépése a felismerés, tulajdonképpen mégsem azon van a hangsúly, hogy a lejegyzett kritériumok teljesülnek-e vagy sem. Ha felsejlik a függőség gyanúja, ha a szerhasználatból kifolyólag adódnak problémák az élet eltérő területein – akár a munkahelyen, akár a személyes kapcsolatokban vagy egészségügyi vonatkozásban – akkor érdemes lépni a segítség kérésének és elfogadásának irányába. Ha nem csupán az objektív feltételek tudatában, hanem az érzések szintjén is megfogalmazódik a felismerés, miszerint „függő vagyok”, akkor éppen a lesújtó tény sokkoló hatása tud majd lendületet adni a tevékeny változáshoz és hozzásegíteni a lényegesen pozitívabb kicsengésű újszerű felismeréshez: „felépülő vagyok”.

Önnek, vagy hozzátartozójának segítségre van szüksége?

Verified by MonsterInsights