A függőség ajándéka

Ezt rögvest tisztázni kell: mégis hogyan lehetséges a függőségre ajándékként tekinteni? Hiszen apránként mindent elvesz és elemészt: a kapcsolatokat, az egészséget, az ambíciókat és törekvéseket. A függőség be nem teljesülő ígéretekkel sújtó csapás, hosszabb távon minden pozitívuma elhalványul, ezért aligha lehet ajándékként nevesíteni. Ugyanakkor ahol vulkán pusztított, ott termékeny termőtalaj képződik, és nincs ez másként a függőséggel sem.

A függőség ajándéka

Ezt rögvest tisztázni kell: mégis hogyan lehetséges a függőségre ajándékként tekinteni? Hiszen apránként mindent elvesz és elemészt: a kapcsolatokat, az egészséget, az ambíciókat és törekvéseket. A függőség be nem teljesülő ígéretekkel sújtó csapás, hosszabb távon minden pozitívuma elhalványul, ezért aligha lehet ajándékként nevesíteni. Ugyanakkor ahol vulkán pusztított, ott termékeny termőtalaj képződik, és nincs ez másként a függőséggel sem. Ahol (ön)pusztítás fenyegetett, ott a felépülés bonthat virágot.

A hatalom tudása és a tudás hatalma

A függőségben érintettek nagy többsége jól tudja, hogy a szer egy idő után nem tűr vetélytársat maga mellett. Kiszorít minden lehetséges örömforrást, építő alternatívát, választási opciót. Egyeduralomra tör, és a függő számára az jelenthet egyedüli mentsvárat, ha ezt a tényt felismeri és már nem hadakozik függőségének belátásával. Miközben évek vagy akár évtizedek telnek a szerrel való összefonódásban, az élet továbbra is zajlik döntésekkel és választásokkal együtt, a veszteségek pedig halmozódhatnak. A felépülésre való elszánás általában pont ezért következik be, elérkezik a segítségkérés pillanata. Ekkor végképp képtelenségnek tűnhet a függőséget egyfajta ajándékként definiálni. Ugyanakkor a függőség aktív szakaszában összegyűjtött élettapasztalattal megválaszolható az a kérdés, hogy mi az, amit a felépülő már nem szeretne a jövőjének részeként látni.  Mi az, amit másként kell csinálni? Mi az, amit biztosan ki kell iktatni? Mi az, amit újra kell alkotni? Ilyen kérdésekben a múltbeli események és történések jelenthetnek kiindulópontot. Fontos tudás ez, ami a felépülés szolgálatába állítható. Ez talán segít abban, hogy a nemek után megszülethessenek az igenek. Mire kell igent mondanom? Mi az, ami a személyes jóllétemet segíti? Ha tudható, hogy mitől kell megválni, az is könnyeben hozzáférhető, hogy mit kell beemelni egy új alapokra helyezett, józan életformába.

Ami oltja a lázat: az alázat

Miközben az alázat szót sokan a megaláztatással és a megalázkodással hozzák összefüggésbe, a “régi motoros” felépülő számára ez a szó teljesen mást jelent. Azáltal, hogy a függőség erősebbnek bizonyul az egyénnél, a tagadás nem vezet jóra. A szenvedélybeteg egyik lehetséges választása, hogy megadóan felismeri, hogy elhatalmasodott felette a betegség. Felépülők sokasága jut arra az álláspontra, hogy már nem akar vérrel és verítékkel hadakozni a tény ellen. Ehelyett életben tartják azt a megszerzett tudást, mi szerint egy gyógyíthatatlan és élethosszig tartó betegséggel állnak szemben, ami józanságmunkával tünetmentesen tartható. A kívülről érkező visszajelzések, támogató kérdések és felvetések jótékonyan megtámogathatják a józanságmunkát, amennyiben az egyén nyitottsággal és alázattal fogadja be ezeket. Az alázat jó barátja a felépülésnek, a hivalkodásmentes és őszinte józanságmunka pedig jó barátja a felépülőnek.

Érezni, érteni és tenni

Szinte mindegy, hogy milyen felépülési program mellett köteleződik el a változásra elszánt függő, az bizonyosan hamar kirajzolódik, hogy a józanság jóval többet jelent, mint a szer letételét. Az érzések átélése, vállalása, kifejezése sok szenvedélybeteg számára problémát jelent, és ahol porszem kerül a fogaskerékbe, ott jelent oldást a szerhasználat. A felépülés és a terápia során rögzülhet, hogy minden érzésnek van létjogosultsága. Válogatás nélkül minden érzés átélhető és kifejezésre juttatható, ha megfelelő viselkedéses alternatívát párosítunk hozzá. A düh nem jelent egyet a rombolással, ahogy a sértettség sem jelent egyet a szélsőséges kirohanásokkal. Ezek az érzések is szabad utat kaphatnak és megfelelően hozzárendelt viselkedéses reakciókkal a személyes kapcsolatokban célba találhatnak. Mindezek kitapasztalása, kikísérletezése és elsajátítása a felépülés részét képezheti és sok jövőbeli frusztrációtól mentesítheti a felépülőt.Az érzelmek és a viselkedés valamit a kommunikáció összehangolása nemcsak a szenvedélybetegek helyzetét könnyítené meg, de ez a típusú finomhangolás kétségtelenül nagy ajándéka lehet egy komolyan vett felépülési munkának.

Köszönet, hála és társai

Az alázattal összefüggésben újszerű érzések tolakodhatnak előtérbe. A múltból ismert veszteségek, a jelen erőfeszítései és a jövőben kirajzolódó rövidebb és hosszútávú tervek új színben láttathatják kapcsolatokat. Időközönként egyfajta leltárkészítés és számvetés könnyen a szánkba adhatja a “köszönöm” szót. Ehhez talán látni kell azt is, hogy mi veszett el vagy mi kopogtatott be az ajtón. A hála érzése sok felépülő újonnan kapott ajándéka. Hála mások felé és hála a saját erőfeszítésekért és a józanságért tett jótéteményekért.

Az ajándék maga

Az addiktológiában pótlólagos személyiségfejlődésnek hívjuk azt a folyamatot, ami a szerhasználat abbahagyása után bekövetkezhet. Elhanyagolt feladatok bepótlása, elfeledett felelősségek visszavétele, halogatott teendők napirendre vétele tartozhat ide, a személyiség lepergett mozaikdarabjainak összegyűjtögetése zajlik, A felépülés olyan tudatosságot vonzhat be, amely szenvedélybetegség meglététől vagy hiányától függetlenül hatalmas adomány. A függőség okozta pokoljárás eredményezhet olyan szenvedésnyomást, ami a változást, a változtatást serkenti, a személyiség fejlődését újraindítja. Ennek lehetősége maga az ajándék.

Önnek, vagy hozzátartozójának segítségre van szüksége?

Verified by MonsterInsights