Döntés, ami sorsfordító, de egyben beláthatatlan következményeket vázol fel. Aztán követi az első szermentes óra, nap, hét. Lehull a hályog, a borgőzös homály a tudatról, és egyre erősödik az az érzés, hogy ez nem is olyan rossz. Sőt kifejezetten jó. „Kösz jól vagyok!’ – még akár ezt is ki lehet mondani teljes meggyőződéssel a szermentesség első heteiben. És kívülállóként ezt el is lehet hinni ugyanilyen szilárd hittel. És könnyen gyökeret ereszt a gondolt, hogy minden veszély elhárult, a józanság Kánaánja feltétel nélkül kínálja magát. Na ekkor beszélhetünk visszaesési rizikóról.
Üdvözlünk a saját józanságodban
A felépülés első időszaka több különböző forgatókönyv szerint mehet végbe. Ezek közül az egyikben az szerepel, hogy a józanság korán meghozza gyümölcsét. Nem mindenkivel történik ez meg felépülése hajnalán, de tény, hogy nem ritka jelenség ez, és meglepő kockázattal jár. A változásra irányuló döntés meghozatalát természetesen ekkor is nehéz életesemények előzhetik meg. Egymásra licitáló krízisek, egyre súlyosbodó mélypontok váltják egymást, mielőtt megérkezne a felismerés: így nem mehet tovább. Aztán a kétségbeesésből döntés lesz, a döntést tettek követik, a tettek pedig eredménnyel járnak. És itt akár véget is érhetne a történet, hiszen látszólag egy könnyed sikersztori kerekedett ki a vészjósló alkoholos pályafutásból.
Ami a döntés után következik
A felépülő azt élheti meg, hogy jelesre vizsgázik józanságból. A kezdeti sikerek örömén többnyire osztoznak a hozzátartozók is. Sorban érkeznek a pozitív visszajelzések a környezet részéről. Kézbesítésre kerül a nagy szeretetcsomag, mely ezidáig valahol elkeveredett. Erről persze szó sincsen, csupán egy aktív szerhasználóhoz nehéz volt érzelmileg és fizikailag kapcsolódni és a függő józan felépülőként ismét elérhetővé vált szerettei számára. Mindez végtelenül természetes, egészséges és örömteli, egészen addig a pillanatig, amíg a függőben meg nem fogan az a gondolat: „nekem ez már jól megy, felépülés kipipálva”. Ez az elbizakodottság pillanata, mely egyszersmind a bagatellizálás fogalmával is leírható.
Egy kis matek
Ha végiggondoljuk, hogy mennyi időt követelt magának a szer a függő életében, akkor beláthatjuk, hogy a felépülés sem érdemel ennél sokkal kevesebb időráfordítást. Vonzó a gondolat, hogy a függőséget két-három hét alatt lapátra lehet tenni, de reálisnak a legkevésbé sem mondható. A józanság első időszaka, a sikerek elkönyvelése és az elismerések besöprése már-már euforikus érzéseket kelthet. Ezeket is érdemes megélni, de óvatos duhajként. Ahogy a függőség az idő előrehaladtával egyre markánsabb jeleket küld és változáson esik át, úgy a józanság is időről időre új arcát mutatja meg és egyfajta érésen megy keresztül. Nem érdemes a végső sikert jelző tűzijátékra várni, mert ilyen nem lesz. De ha a függő képes józanságának aktuális állapotában megélni az ezzel járó élményeket, örömöket és nehézségeket, akkor biztonsággal a jelenben lehet maradni.
Magasságok és mélységek
A kezdeti örömünnep azért csalóka, mert az élet a jövőben is fog akadályokat gördíteni a felépülő útjába. Olyanokat is, melyekre korábban esetlegesen kizárólag a szer adott enyhülést. Lesznek tehát akadályok, és lesznek kételyek, elakadások, dilemmák. Pontosan úgy, ahogy mindannyiunk életében előfordulnak ilyenek. A felépülés azt is jelenti, hogy a függő megtanul új válaszokat formálni ezekre a helyzetekre, egy újfajta válaszkészséget kimunkálni. A „boldogan élünk, míg meg nem halunk” elképzelése a szerfogyasztás életszakaszának lezártával bizony legfeljebb önámítás. A józanság kezdeti, euforizáló időszaka csupán ezért tűnhet veszélyesnek és kritikusnak.
Ahogy a nagy öregek mondják…
Lassan siess! Ez a felépülők körében jól ismert mondás, és felépülési vagy terápiás irányzattól függetlenül megszívlelendő jó tanács. A kezdeti sikerek joggal adnak okot a vállveregetésre és az önszeretet erősítésében nagy haszonnal bírnak. Időről időre egyre könnyebb lehet megszeretni azt a kisimult arcot, aki a tükörből néz vissza immár józanul, és azt a küzdő szellemet, aki múltjának megtanult leckéit követve a jelenben tud maradni. Ez tehát mind-mind nagyon fontos, de ennél is fontosabb látni azt, hogy a felépülés egy folyamat, aminek a kapkodás a legnagyobb ellensége. Időt és energiát kíván meg a változásra elszánt függőtől. Habár úgy tűnhet, hogy a felépülés valami egészen absztrakt és elvont fogalom, aminek az oltárán áldozni kell, tulajdonképpen nem más, mint a függő önmagára szánt ideje, erőfeszítése, energiája, a felépülő önmagára irányított kreativitása és jó szándéka. Egy adósság, pontosabban egy önmagunknak át nem adott ajándék, ami a szerhasználat miatt váratott magára.
Az ítélet: józanság
Miközben gyakran elhangzik, hogy a felépülés egy élethosszig tartó gyakorlat, ez nyomasztóan félelmetesnek hangzik sokak számára. Másrészt azonban mi másba lenne érdemes befektetni, ha nem önmagunk jóllétébe és fejlődésébe. A felépülés nem béklyó, nem kötelező olvasmány, amit egy életen át kell olvasni, hanem saját boldogulásunk hogyanjának kikísérletezése. Célba érkezés helyett a jó irányba mutató nyilak követése.
