Függőség, avagy létezik-e jófiú és rosszfiú ebben a műfajban?

Miközben a függőségre általában úgy tekintünk, mint egy sorsfordító csapásra, akad jó néhány olyan jelenség, amiről nehezen vesszük észre, hogy az addikciók halmazát gazdagítja, és már-már a példás viselkedésformák közé sorolódik. Vajon létezik a pozitív függőség fogalma? Bezsebelhetünk olyan függőséget, aminek kizárólag az előnyét élvezhetjük?

Függőség, avagy létezik-e jófiú és rosszfiú ebben a műfajban?

Miközben a függőségre általában úgy tekintünk, mint egy sorsfordító csapásra, akad jó néhány olyan jelenség, amiről nehezen vesszük észre, hogy az addikciók halmazát gazdagítja, és már-már a példás viselkedésformák közé sorolódik. Vajon létezik a pozitív függőség fogalma? Bezsebelhetünk olyan függőséget, aminek kizárólag az előnyét élvezhetjük?

A jutalom és az ára

Utóbbi kérdésre határozott igen a válasz. A rossz hír azonban az, hogy csak ideig-óráig lesz ez így. Sem a heroinfüggő, sem az alkoholista nem úgy kezd el szert használni, hogy tervei szerint egy szép napon a toxikológián vagy a rehabon találja magát azzal a felismeréssel, hogy a szer erősebb volt minden elhatározásnál és döntésnél. A függőség a „mézeshetekkel” kezdődik, ekkor valóban minden kétely, szorongás, indulat és bizonytalanság ki tud simulni. A mézeshetek árát csak később fizeti meg a szerhasználó, és többnyire kamatosan. Felépülők és aktív szerhasználók milliói támasztják ezt alá saját személyes, sikeres vagy sikertelen történetükkel.

Egy tőről fakad?

Na de minden függőség hasonló forgatókönyv szerint íródik? Ugyanazt a kört futja egy alkoholfüggő, mint egy kényszeres vásárló? A szakemberek többsége úgy gondolja, hogy az addikció törvényszerűségei stabilan helytállóak függetlenül attól, hogy mi a választott szer. A függőség jellemzője a tolerancia kialakulása. Ez azt jelenti, hogy a függőnek idővel egyre nagyobb dózisra lesz szüksége, vagy egyre gyakoribb hozzáférésre a választott szeréhez. Egyebek mellett az addikció másik ismérve a kényszeresség. A szenvedélybeteg újból és újból, rögeszmésen tér vissza a szerhasználathoz, vagy egy függőséget jelentő viselkedés végrehajtásához, legyen szó kokainhasználatról vagy munkafüggőségről. Hogy mindez hatást fog gyakorolni a mindennapos életvitelre és a szociális kapcsolatokra, az egy könnyen belátható és bejósolható következmény.

Függőség: jófiúk és rosszfiúk

Vajon kevésbé szorul össze annak a torka, aki azt vallja: „munkafüggő vagyok”, mint egy másik szenvedélybetegnek, aki először mondja ki: „alkoholista vagyok”? Kétségtelenül más a társadalmi megítélése a két jelenségnek és könnyelműen sorolhatjuk a munkafüggőséget a pozitív addikciók sorába. Ez leginkább azért lehet így, mert könnyen összemossuk a szorgalom és ambíció fogalmát a munkafüggőséggel. Összemossuk a szenvedély fogalmát a szenvedélybetegséggel. Összemossuk az öröm fogalmát az öröm hajszolásával. A munkafüggőség – csakúgy mint minden egyéb addikció – kiszorít minden egyéb természetes örömforrást, kiszorítja az élettérből a bensőséges kapcsolatokat, negatívan befolyásolja a fizikai és lelki egészséget. A számottevő különbség az, hogy a függőség tárgya ez esetben teljesen legális, sőt elvárt. És pont ebből fakad az a veszély, hogy a munkafüggőség és egyéb viselkedési függőségek látenciában maradnak, az érintettek nehezen jutnak értő segítséghez.

Szenvedély kontra szenvedélybetegség

A magyar nyelv érdekessége, hogy a függőséget a szenvedély betegségeként nevesíti. Miközben a szenvedély egy vágyott és elérhető állapot, úgy tűnik, hogy van egy végpontja, ami kóros jelleget ölt. A szenvedély időszakos és intenzív élményt ad, nem válik rutinná, többnyire éppen a rutint töri meg. Ajándékba kapott pillanatokat szerez és örömteli marad a kivételes alkalmak okán. A szenvedélybetegség azonban egy idő után sokkal inkább a hiányállapotok enyhítését célozza meg, elvész az örömszerzés lehetősége. Nemkívánatos rutinná válik,  megpecsételi a mindennapokat. Önmagukat munkafüggőnek, játékfüggőnek valló felépülők inkább az utóbbi leírásnak megfelelően számolnak be a függőséget jelentő viselkedésről.

A szenvedély mint gyógyír?

Jellemzően az alkoholfüggők felépülése kapcsán szokták megkülönböztetni azt, hogy valaki „józan” vagy „száraz”. Száraznak azt tartják, aki összeszorított foggal tartja magát a szermentességhez, de a rengeteg erőfeszítés és a görcsös önmegtartóztatás miatt nem tud az egyén örömöket átélni és új lehetőségeket kibontani. Habár ez nem kellemes állapot, el lehet innen mozdulni és a józanság dimenziójába lépni. A száraz állapottal szemben józannak azok tartják magukat, akik a szermentességet egy eszköznek tekintik, hogy hozzáférjenek a személyiséget építő, örömforrásként szolgáló lehetőségekhez. Józanok azért, hogy jól érezzék magukat a bőrükben, és ezáltal jó szülők, megbízható barátok, lelkes hobbisakkozók vagy éppen feltörekvő amatőr fényképészek legyenek. Ez azt is jelenti, hogy a józanság megnyitja a kaput az építő jellegű aktivitások, szabadidős tevékenységek, hobbik előtt. Kvázi a szenvedélyek előtt. Amíg ezek a tevékenységek nem lépik át önnön funkciójukat, az egyén kontrollja alatt tarthatóak és kiszámíthatóan örömszerző hatásuk miatt kapnak szerepet az élettérben, addig tulajdonképpen egy gazdagodó életminőséget szolgálnak ki. Egy felépülő számára nagy tudatosságot igényel, hogy új választott tevékenysége –akár a munkája- ne vegye át a korábbi szer szerepét és a függőség ne kússzon át egy új területre. Ez nem csupán döntés kérdése. Ez annak a hosszú, őszinteségre és türelemre ösztönző folyamatnak az egyik leckéje, amit felépülésnek hívunk.

Önnek, vagy hozzátartozójának segítségre van szüksége?

Verified by MonsterInsights