Ivás helyett

„Nem iszom, majd több időt szentelek a családra és a munkára.” Akár egy újévi fogadalom is kezdődhetne így, de sok esetben a felépülés első esetlen próbálkozásai ezek. Ha az ilyen mondatok valóban működőképesek lennének, tulajdonképpen pofonegyszerű dolga lenne minden függőnek. Hiszen csak át kell csoportosítani a szerhasználatra szánt időt és energiát, rossz választások helyett jó döntéseket hozni.

Ivás helyett

„Nem iszom, majd több időt szentelek a családra és a munkára.” Akár egy újévi fogadalom is kezdődhetne így, de sok esetben a felépülés első esetlen próbálkozásai ezek. Ha az ilyen mondatok valóban működőképesek lennének, tulajdonképpen pofonegyszerű dolga lenne minden függőnek. Hiszen csak át kell csoportosítani a szerhasználatra szánt időt és energiát, rossz választások helyett jó döntéseket hozni. De mi van akkor, ha az ivás tűnik az egyetlen jó döntésnek? Vagy egyszerűen az egyetlen döntésnek…

Mit és hogyan kellene?

A legjobb szándékból fakadó hozzátartozói tanácsok és iránymutatások is hatástalannak, erőtlennek, sokszor kontraproduktívnak bizonyulnak azzal kapcsolatban, hogy a függőnek mit kéne másként csinálni. Az az intés, miszerint a függőnek több időt kéne szánnia a családjára és jobban oda kéne figyelnie a munkájára vagy a tanulásra, szinte biztosan kudarcra ítéltetett. Legfeljebb üres moralizálásnak hangzik, mintsem használható stratégiának. Akkor is, ha maga a függő fogalmazza meg ezeket az elvárásokat önmaga felé. A függő ugyanis nem azért iszik, mert egy megátalkodott fenevad, hanem mert akkor, abban a pillanatban ez a legtöbb, ami tőle telik és ez többnyire nemcsak a környezetének de saját magának sem okoz örömet.

Kettő az egyben

Tehát piálás helyett dolgozni és a családra összpontosítani. Ez egyfajta „kettő az egyben” megoldásnak tűnik, ami nem csupán a probléma megfogalmazását, de annak feloldását is magában hordozza. Valóban reális cél, hogy a felépülő függő visszataláljon a kapcsolataiba és számára  fontos és értékes munkát végezzen, de ez nem csupán egy jól hangzó tanácson fog múlni. Persze ennek ellenére sokan próbálkoznak ennek megvalósításával abból kiindulva, hogy „minden fejben dől el”. Néhány ellenérv azért akad, ami az „instant” megoldást megtorpedózza.

Mi változik?

Ha csak a „gyári beállításokat” kell visszarendezni, akkor mi változik? Hiszen a munkavégzés és a meglévő kapcsolatok mellett alakult ki a függőségbe hajló szerhasználat. Önmagában tehát a család és a munka nem bizonyult megtartó erőnek, sőt, talán valahol olyan diszfunkcionalitás lépett fel, amely bevonzotta a szerhasználatot. Ha függő mindent vissza akar rendezni abba az állapotba, ahol egykoron tartott, jó eséllyel ugyanazt az utat járhatja be ismét, ami a függőségbe torkollott. Ennél nagyobb kihívást jelent, de jobb eredménnyel kecsegtet azt a kérdést feltenni: mit kell másként csinálni? Másként csinálni a munka területén , az emberi kapcsolatok alakulásában, az időmenedzsmentben, a feszültségek viselésében? Hogyan lehet úgy csinálni, ahogy eddig még soha?

A felépülés vakvágánya

Persze nem ritka az, hogy egy szenvedélybeteg a munkába temetkezik, hogy lefoglalja magát és saját függőségét lakat alá zárja. Látszólag jól alkalmazható irányváltás ez, de könnyen úgynevezett szerváltásba torkollhat. A szerváltás ugyanis nem csupán azt jelentheti, hogy a szerfüggő választott pszichoaktív szerét egy másik kémiai szerre cseréli a felépülés látszatával. Éppen ugyanúgy szerváltásnak tekintető az is, ha a függőség átköltözik egy másik tevékenységbe, egy addiktív aktivitásba, és a szerfüggőségből észrevétlenül viselkedési addikció lesz. Így válhat az alkoholistából munkafüggő abban a hitben, hogy a függőség egyszerűen elillant.

Fogadkozás helyett fejest ugrani egy folyamatba

A tapasztalatok azt igazolják, hogy még ha vargabetűtis ír egy józanodó függő a saját felépülésében, akkor sem lehet levágni a kanyarokat egy jól csengő mondattal. Többnyire nem kéretlen jótanácsokból és elméleti tételekből adódik össze a felépülés, hanem a mindennapokban kieszközölt változásokból, a rutin átrajzolásából. Leginkább a berögzült mechanizmusokat és szabályszerűségeket érdemes felülírni. Sokszor elhangzik, hogy a függőség tárgyát érdemes valami másra cserélni. Ez a megjegyzés ebben a formában kritikával kezelendő. Ha működési elv, a függő viszonyulás változatlanul fennmarad, akkor tulajdonképpen a függőség csak új formát öltött és az élet egy új területére fészkelte be magát.

Frappáns kampánymondatok helyett

A hangzatos jótanácsok feltehetőleg csordultig vannak jóindulattal, de nem egyszerűsítik le a felépülő dolgát. A pszichében végzett „mélyfúrás”, a szerhasználati motiváció megértése, a gyengeségekés erőforrások feltérképezése, majd az alkalmazható új stratégiák leltárba vétele és kikísérletezése egy folyamatot tesz teljessé. Ez a „mélyfúrás”és önismereti munka segíthet a határok felállításában.Tény, hogy körülményesebbnek tűnhet, mint olyan kampányszövegeket a zászlónkra tűzni, akár a „pia helyett dolgozni fogok és a családra figyelni”. Ennek mikéntjét ugyanis újra meg kell tanulni. Ami egyébként jó hír,mert így belsővé tett tudássá, meggyőződéssé, saját értékválasztássá növekedhet az, ami ennek a jól csengő útmutatásnak a mélyén lakik.

Önnek, vagy hozzátartozójának segítségre van szüksége?

Verified by MonsterInsights