Miközben a függőségből való felépülésről hosszasan olvashatunk különböző felületeken, mindez legalább annyira ijesztőnek tűnhet, mint amennyire vonzónak. Valóban egy élethosszon át tart? És sohase mondhatja magát gyógyultnak egy szermentes függő? Megér ennyi fáradozást a változás? Sok hűhó semmiért? Nem megy ez egyszerűbben?
A felépülés misztériuma
Egy-két kattintással gyorsan rátalálunk azokra a személyes felépüléstörténetekre és ismeretterjesztő anyagokra, melyek a szenvedélybetegségből való felépüléssel megismertetik az érdeklődőt. Miközben vágyott cél lehet a szermentes, tiszta jövő, mégis a felépülés szó egyszerre ellenérzéseket is kiválthat. Sokan sokféleképpen definiálták már és sokan sokféle személyes tartalommal töltötték meg ezt az egyetlen szót. Talán ezek a meghatározások és élettörténetek annyiban egybecsengenek, hogy általában a felelősségvállalást, az elköteleződést, az alázatot, az önmonitorozást, a nyitottságot, a befogadás képességét hangsúlyozzák. Csupa olyasmit, amire aktív függőként a legtöbben képtelenek. Éppen ezért könnyebbnek tűnhet tagadással vagy bagatellizálással elhárítani a felépülés lehetőségét. Más esetben azzal kapcsolatosak az ellenérzések, hogy a felépülés és a felépülők közösségei mintha szektába rendeződve követnék a szermentes, józan élet eszményét. Ahány életút, annyi felépülés, de az bizonyos, hogy a józanságmunka és a felépülésbe plántált erőfeszítések az eszközét fogják adni annak, hogy a jövőben egészséges arányokban és vállalható minőségben kapjon szerepet a munka, a család, a hobbi, a tanulás.
Egy életen át
Alapvetően sokkal kevesebb a misztérium a felépülés fogalma körül, mint a reális, megcselekendő tennivaló. A makacsul életképes tévhitek ellenére nem minden fejben dől el és nem elég csupán a döntést meghozni a szerhasználat abbahagyása mellett. Azért is élethosszig tartó feladat a felépülés gyakorlása, mert bármikor adódhat olyan helyzet, amire a szerhasználat tűnhet a legalkalmasabb, leggyorsabban ható válasznak. A legfájóbb traumák is ide tartozhatnak, míg másoknak az unalom érzése a legjelentősebb visszaesési rizikó. A felépülés során zajlik egyfajta „jótékony emberkísérlet” önmagunkkal, amikor próbáljuk kikísérletezni, kitapasztalni azoknak a lehetséges alternatíváknak a hatékonyságát, amelyek a szerhasználatot helyettesíthetik. Ezek az újszerű válaszok és alternatívák nincsenek automatikusan kódolva, hiszen hosszú időn keresztül a szer jelentette az egyedüli és kizárólagos megoldást. Úgy tűnik, hogy nem elég csupán megálmodni az új helyzetkezelési programot. „Majd elmegyek futni, amikor ideges vagyok.” „Majd elkezdek relaxálni, hogy lehiggadjak.” Ezek az alternatívák üres és beteljesületlen ígéretek maradnak, ha nem vernek gyökeret a megvalósításban és nem igazolódik felőlük, hogy valóban alkalmas választásnak bizonyulnak a szerhasználat ellenében egy adott érzés vagy élethelyzet fennállásakor. A másik érv a felépülés élethosszig tartó elköteleződése és cselekvési programja mellett az, hogy a józansággal kapcsolatban szerzett friss tudás és tapasztalat erős élmény ugyan, de egy idő után szavatosságát veszti, ha nem kap utánpótlást. Az elszánt felépülőt kezdetben rengeteg impulzus érheti, és sok megerősítést kaphat, ugyanakkor nem lehet ezekből az ingerekből bespájzolni. Ha nincs egyfajta öngondozás, egyfajta „állagmegőrzés”, ha ez nem jár tevőleges lépésekkel, észrevétlenül visszarendeződhet minden a kezdeti forgatókönyv szerint.
Instant megoldások helyett
Kétségtelenül kívánatosnak tűnik kiszökni egy résen a függőség labirintusából és gyors enyhülést nyerni. Ugyanakkor azok az olykor szakmaiatlan ajánlattételek és csodaszerek, melyek ezt ígérik, könnyen csalódást okozhatnak. Ez pedig azért veszélyes, mert egy újabb kudarccal gyarapíthatják a függő egyébként is bőséges gyűjteményét és azt igazolhatják, hogy a változás egy nem létező, irreális elképzelés csupán. Szakmai oldalról nem érdemes kevesebbet ígérni, mint egy élethosszig tartó, kitartó munka alapköveinek letételét. Miközben a függőség is apránként alakult ki, kezdeti pozitívumokkal és felgyülemlő negatívumokkal tarkítva, akkor hogyan várható el, hogy a józanság kialakítása ennél kevesebb idő- és energiabefektetést fog jelenteni? Nincs egérút a függőségből, és ez a legszerencsésebb adottsága a felépülésnek. Ugyanis a felépülés pontosan annyit jelent, amennyit a felépülő megtesz érte.
Égből pottyant józanság helyett
A felépülés misztikus volta cáfolható, hiszen józanságmunkával töltött percekből, órákból és napokból adódik össze. Nem megvásárolható, nem bocsátható áruba, és nem csereberélhető. Minden körülmény, szolgáltatás és humán erőforrás hozzáférhető, akár anyagi ráfordítással is, de az „önrész” nem megspórolható. Ez teszi személyessé, sajáttá, értékessé.
