Vállalás, elköteleződés, döntés. Nincs mit szépíteni rajta: a felépülés olyan elhatározás, ami valós súllyal bír és nagy reményeket ébreszt. A szenvedélybetegben és a hozzátartozóban egyaránt. Éppen ezért fontos, hogy a leendő felépülő kliens pontos és hiteles információkhoz férjen hozzá akkor, amikor felépülési alternatívát választ. Egy új samponnal, egy divatossá vált diétával, egy jól csengő divatmárkával mellé lehet nyúlni, de mi történik akkor, amikor egy segítő beavatkozás bizonyul kudarcos választásnak? Hogyan lehet felelős döntést hozni akkor, amikor szükség van a segítségre?
Választások közt
Öröm az ürömben, hogy az addiktológiai eredetű problémák kapcsán meglehetősen sokszínű az elérhető segítő beavatkozások palettája. Egyéni és csoportos formában, szakember részvételével vagy önsegítő közösségen belül, térítésmentesen vagy költségtérítéses formában egyaránt lehetséges felépülési alternatívát választani. Az a tény, hogy a piaci alapon működő szolgáltatók igyekeznek naprakész tudással a kliens szolgálatába állni, mindenképpen előremutató. Ezzel együtt a felépülését fontolgató szenvedélybeteg feltehetőleg aligha van abban a helyzetben, hogy piackutatást végezzen és nem feladata, hogy szakmailag megítélje az egyes alternatívák színvonalát. Sok szempontból kiszolgáltatott helyzetben van és érthető, ha nehezen igazodik el a felépülés opciói között.
A felépülés útelágazásai
A nagy kérdés tehát az, hogy mi alapján válasszunk terapeutát vagy felépülési programot. Egy lehetséges mélypont, ami felépülésre ösztönző erővel bír, természetszerűleg akadályozza azt, hogy hideg fejjel, racionális szempontok alapján tervezze meg saját felépülését a változás küszöbén álló szenvedélybeteg. Annak ellenére, hogy nincs univerzális recept az út megválasztásához, néhány szempont figyelembevétele segítheti a helyes döntést. Nem biztos, hogy „jó” és „rossz” felépülési alternatívákban, módszerekben és technikákban érdemes gondolkodni. Elképzelhető, hogy egész egyszerűen létezik olyan szakmai elképzelés, ami illeszkedik az egyén állapotához és személyes jellemzőihez, míg egy másik felépülési irány nem teljesíti ezt az elvárást. Például komorbiditás esetén, vagyis pszichiátriai betegséggel kevert szenvedélybetegség fennállásakor nem feltétlenül reális elgondolás a gyógyszermentes terápia, míg más esetben kitűzhető cél a teljes szermentesség. Ez csupán egyetlen kiragadott példa, de jól rávilágít arra, hogy nem „jó” és „rossz” megoldások léteznek csupán, sokkal inkább egyénhez illeszthető és az egyén állapotához képest elvethető alternatívák. A segítségkérés optimális esetben egyfajta ráhagyatkozást is magával von: a kliens beismervén saját tehetetlenségét függőségével szemben, nyitottan és elfogadóan hallja meg egy szakember vagy egy tapasztalati szakértő iránymutatásait.
…és ami a szakember fejében zajlik ilyenkor
Az addiktológiában jártas szakember, aki először találja magát szemben újdonsült kliensével, olyan információk birtokába jut, amelyek támpontot adhatnak számára. Támpontot a további lépések kijelöléséhez, a lehetséges felépülési út megajánlásához. Az a szakember, aki minden körülmények között, a kliens egyéni jellemzőitől függetlenül saját szolgáltatásait tekinti az egyedüli és kizárólagos megoldásnak, vélhetően etikailag megkérdőjelezhető munkát végez. Ha a szakember jobban ragaszkodik saját szolgáltatásaihoz és önálló szakmai profiljához, mint amennyi lojalitással a kliense iránt viseltetik, könnyen szakmai hibát véthet. Ha például a kliens „bent ragad” egy olyan programban, mely a függő motivációjától idegen vagy képességeitől gyökeresen eltérő elvárásokat támaszt, az könnyen kudarcélményhez vezet, és akár egy életre elveheti a szenvedélybeteg kedvét a felépülés további próbálkozásaitól. Nem létezik olyan királyi út, ami minden eshetőség mellett garantálja a felépülés sikerességét, nincs olyan módszer vagy technika, ami minden szenvedélybeteg esetében eredményesnek mutatkozik. Léteznek ígéretes eszközök és jó eredményeket produkáló megközelítések, de csodaszer és biztosíték nincs. Még ha ez első hallásra elszomorítóan is hangzik, tulajdonképpen nem meglepő, hogy az emberi személyiség és viselkedés olyan összetett működése kapcsán, mint a függőség, nem létezik egyetlen bevált „csodagyógymód”. Ennek figyelembevétele, valamint a szakembertől elvárt széleskörű tájékozottság és etikus hozzáállás jó kiindulópont lehet kliens és szakember gyümölcsöző együttműködéséhez.
Keleti kényelem, nyugati nyugalom?
Akad más is, ami eltérítheti a sikeres felépülést. Gyakori elvárás a kliens oldaláról, hogy minél gyorsabban, minél kevesebb áldozathozatallal pontot lehessen tenni a függőség nevű história végére. A tehermentesítés, az időtakarékosság, az összkomfort mind-mind olyan fogalom, ami a felépülés ellen dolgozik. Örökérvényű szabály, hogy a függő annyit tud kivenni nyereségként a saját a felépüléséből, amennyit rááldozott. Olyan ez, mint egy befektetés, annyi különbséggel, hogy a felépülés időt kér magának, tevékeny lépések megtételét, folyamatos önmonitorozást és olyan változtatások meglépését, melyektől első ízben idegenkedhet a felépülő. Mindez annyit jelent, mint kilépni abból a bizonyos komfort zónából, ami ezidáig az állandóságot jelentette, de ugyanakkor tarthatatlanná és tűrhetetlenné tette a hétköznapokat. A függőnek akad segítője a felépülése során, de a munka rá eső része csakis az övé. A felépülés nem alkuképes, nem átruházható, nem megvásárolható. Időt és kőkemény munkát követel. Bárki vagy bármi ígéri ennek ellenkezőjét, az csupán habkönnyű illúzióban tartja a klienst. A felépüléshez hozzárendelhető kényelmi faktorok – mint például az igényesen megválasztott helyszín vagy a fizikai komfortot ígérő tárgyi feltételek – legfeljebb járulékos előnyt jelenthetnek, de nem helyettesíthetik az egyéni felépülési munka szakmailag és etikailag is helytálló támogatását. Máskülönben felépülésnek álcázott üdülésről beszélhetünk, miközben tudható, hogy a történelem során még senki nem maradt tartósan józan egy hosszúra nyúló wellnessnek köszönhetően.
Én és a felépülésem
Szakemberválasztásnál lényegében egy bizalmas mellé szegődik a kliens, aki segíti a felépülését, és azt, hogy a függő megláthassa önmagát a megélt múlttal, a kuszának tűnő jelennel és a lehetőségeket tartogató jövővel együtt. A szakember akkor válhat bizalmassá, ha nem mutatkozik tévedhetetlennek és nem kérkedik tudásának kizárólagosságával vagy egyfajta szakmai mindenhatósággal. Utóbbi ugyanis legfeljebb törékeny illúziókat ébreszt teljesíthető ígéretek helyett. A gyors és szuperhatékony megoldások, az izzadságos felépülési munkát nélkülöző kényelmi alternatívák, a „gyorsszerviz” jellegű beavatkozások jó eséllyel csupán az egyén kudarcát készítik elő. Ehelyett célravezető belátni, hogy az út hosszú és göröngyös, de elképzelhetetlenül sok felfedezést tartogat
