A szerfogyasztás nyári időszámítása

Nehéz megjósolni vagy megtippelni, hogy mely időszakok jelenthetnek rizikót egy függőre és a felépülésére nézvést. A karácsonyt és az év végi ünnepeket tipikusan ilyen időszaknak tartják a szeretet ünnepével és az évzárással kapcsolatos érzelmi cunami miatt. De mi a helyzet a nyárral?

 

Nehéz megjósolni vagy megtippelni, hogy mely időszakok jelenthetnek rizikót egy függőre és a felépülésére nézvést. A karácsonyt és az év végi ünnepeket tipikusan ilyen időszaknak tartják a szeretet ünnepével és az évzárással kapcsolatos érzelmi cunami miatt. De mi a helyzet a nyárral? Kell-e rekkenő hőségben rettegni vagy elég-e némi odafigyelés és tudatosság? Mennyiben vonatkozik más egy felépülő függőre, mint egy mértéktartásra képes szociális fogyasztóra? Egyáltalán különbözik-e a nyár az év más időszakaitól?

Függőség télen-nyáron

Egy sok éves józansággal rendelkező felépülő számára mindez aligha jelent kérdést. A józanságmunka nem tart nyári szünetet, az öngondozás nem naptári eseményekhez kötött. Talán változik azoknak a szociális eseményeknek a jellege és gyakorisága, melyek a szerhasználathoz kötődnek, de a felépülés egyik nagy leckéje, a nemet mondás nem változik. Ezúttal nem karácsonyi vállalati bulikon vagy őszesti pénteki lazulásokon lehet visszautasítani az alkoholt, hanem grillpartikon vagy vízparti büfékben kapott meghívások alkalmával. Csak a hőmérő mutat mást, csak a díszlet változik, a felépülő motivációja és elszánása jó esetben nem lett más attól, hogy fordítottunk egyet a naptár lapjain. Persze egy, a felépülésben öreg rókának számító szenvedélybeteg számára is adódhatnak rizikós helyzetek, ha például bizonyos emlék vagy történés felelevenedik, ami történetesen egy korábbi nyárhoz köthető, de önmagában az évszakváltás nem nevezhető speciális veszélynek.

Akik végzetesen beleszeretnek a nyárba

Kár lenne tehát vészharangot kongatni azért, mert az év egyik legvágyottabb időszaka bekövetkezett. Főleg akkor, ha valaki alázattal tanulja saját felépülésének lépéseit és eszközeit. Furcsa módon pont azoknak érdemes résen lenni, akik nem tartják magukat függőnek, de szembesültek már saját veszélyeztetettségükkel. A pánikkeltés rajtuk sem segít, és nekik sem kell elmenekülni a nyártól és a nyárból. Egész egyszerűen csak fontos észrevenni azokat a helyzeteket, melyek megengedővé tesznek bennünket a kontrollvesztő szerfogyasztással szemben, és még fontosabb azt felismerni, hogy mi magunk hogyan legitimáljuk a filmszakadásig tartó alkohol-vagy szerhasználatot.

Amikor felpörög a fordulatszám

Egyrészt elkezdődik a fesztiválszezon, aminek nem lehet nem örülni. Már csak azért sem, mert fesztiválnagyhatalomként működünk, gyakorlatilag minden korosztály, minden rekreációs és zenei ízléssel bíró fesztiválozó talál a kedvére való nyári programot az ország eltérő pontjain. Ezzel persze általában némi alkoholfogyasztás is jár, ami egy szociális fogyasztó számára nem ördögtől való dolog. Ha azon kapjuk magunkat, hogy az élményt elhomályosítja az alkohol kipárolgó gőze, és nincs mire emlékezni, csak a sorozatos másnaposságra vagy a méltatlan helyzeteket teremtő, zavaros ébredésekre, akkor ez felülírhatja az idealizált fesztiválélményt. Akár jelentheti azt is, hogy a fesztiválos lazulás kézenfekvő alkalomnak és jó alibinek bizonyult némi önpusztításhoz. A fesztiválszezon aligha hibáztatható bármiért is, szociális fogyasztóként és függőként ugyanaz a kérdés: pontosan mire és miért használjuk a szert. Ha magabiztosan kijelenthető, hogy megtartott a kontroll és a megivott mennyiségtől nem sérül az önazonosság érzése, valószínűleg az alkohol nem írja felül a fesztiválélményt és nem jelent jelentős rizikót. Ha a fesztivál csupán terepe és alkalma a szétcsúszásnak, akkor érdemes tovább gondolkodni a kérdésről.

Fesztiválon innen és túl

A fesztiválokról végletekbe hajló véleményeket hallunk olykor: az erkölcsi fertő és a pusztulás melegágya, míg a másik oldalon a közösségi élmény posztmodern pátosza kap hangsúlyt. Lehet ez valami jó is, amit valami jóra használunk. De ugyanez a helyzet minden olyan rekreációs elfoglaltsággal, amivel a nyár megkínál bennünket, attól kezdve, hogy a tengerparton felejtjük magunkat jó társaságban, a nyáresti kerti partikig bezárólag. A kontextus önmagában nem tesz függővé (ahogy absztinenssé sem), az tesz függővé, ahogy a pszichológiai, szociológiai és biológiai eredetű mozaikdarabkáink egy képpé összeállnak. A veszélyeztetettségünket, érintettségünket igazolja, ha bagatellizálunk. Ha magunk is elhisszük, hogy a nyári lazulás, a fesztiválszezon, az egymást érő bulik tehetnek az aggasztóvá váló szerfogyasztásunkról. Nem nagy titok, hogy ilyen jól csengő magyarázatokat mindig lehet gyártani: hiszen jön majd a szüreti szezon, meg a hűvös esték, amikor mást nem lehet tenni, mint a meleg szobában megnyitni egy (újabb) üveg bort. Ilyen és ehhez hasonló ürügyek segítségével csúcsteljesítményen dübörög a nagyüzemi alibigyártás, ami a függőségtől már nem is annyira idegen. Bizonyos kulturális-társadalmi beágyazottságú események, jelenségek, akár bizonyos ünnepek is alapot szolgáltatnak arra, hogy legyintsünk az alkoholfogyasztás valós veszélyeire, de ez az elnéző bagatellizálás az egyénből fakad és az egyénhez talál vissza, többnyire nem túl hízelgő eredménnyel.

Nyári bölcselkedés helyett

Semmi fondorlat nincs abban, hogy hogyan lehet felelősen önmagunkra figyelni nyáron is. A felépülés lépései, általános és egyéni stratégiái nem változnak azok számára, akik ezzel már ismeretséget kötöttek. A magukat szociális fogyasztónak valló „nyári gyerekek a Balaton parton” pedig leginkább a mértékletesség és következetes önszeretet által élvezhetik veszélytelenül a nyarat. Ahhoz, hogy egy nagy kövér igent mondhassunk a nyári élményekre, olykor talán a nemnek is el kell hangoznia.

 

 

Önnek, vagy hozzátartozójának segítségre van szüksége?

Verified by MonsterInsights