Pszichológus? Pszichiáter? Addiktológus? Ki nyújthat megfelelő segítséget egy felépülésre elszánt szenvedélybetegnek? Kórház? Rehab? Ambuláns ellátás? Hova érdemes fordulni és egyáltalán mi a különbség? Az addiktológiai ellátórendszer egy átláthatatlan labirintusrendszernek tűnhet a segítségkérő számára. A szenvedélybeteg saját hogylétének legjobb ismerője, de abban aligha jártas, hogy pontosan mi jelent adekvát megközelítést saját állapotának tartós javulásában. Habár a szenvedélybetegek számos jellemzőn osztoznak a függőség természetéből adódóan, ennek ellenére nincs egyetlen olyan „királyi út”, mely minden függő számára biztos segítséget jelent. Ezzel együtt azonban az addiktológia labirintusrendszerében jó eséllyel akad egy-egy olyan alternatíva, ami az eltérő élethelyzetekre célirányos segítséget tud kínálni.
Függőség és ami ezzel jár
Ha a szenvedélybeteg arra az elhatározásra jut, hogy elkezd a saját felépülésén dolgozni, és a kezébe akad egy ebben jártas szakember telefonszáma, az már egy jó kezdetnek számít. Ezen a ponton általában az állapotfelmérés veszi kezdetét, ami a kölcsönös információszerzésre ad lehetőséget. A szakember minden olyan kérdést feltesz, ami az egyén aktuális állapotának megismerésében támpontot adhat, a kliens pedig ennek eredményeképpen útmutatást kap a soron következő lépésekkel kapcsolatban. A szakember korántsem csupán a szerhasználatról kérdez az első találkozás alkalmával. Érdeklődhet a kliens társas kapcsolatai, egészségi állapota, lehetséges pszichiátriai megbetegedések és az életvitelt érintő károsodások felől. A szerhasználat nem izolált jelenség, nem független az élet eltérő területeitől. Már az első találkozás segíthet abban, hogy a felépülő felismerjen bizonyos összefüggéseket és mérlegelje, hogy szerhasználata hogyan hatott a magánéletére vagy éppen a munkavégzésre. Habár ez még nem a terápiás mélyvízbe ugrás időszaka, a kialakult állapot átláthatóbbá válik kliens és szakember számára egyaránt.
Mi következhet ezután?
Szerencsés esetben a kliens azonnal célba talál a megválasztott kezelőintézmény vagy szakember által, de ez nem törvényszerűen következik be rögtön. Egy úgynevezett alacsonyküszöbű ellátást nyújtó intézmény nem ugyanazt kínálja, mint egy kórházi addiktológiai osztály vagy egy bentlakásos rehabilitációs intézmény. Egy pszichológus nem feltétlenül ugyanazokra az eshetőségekre van szakmailag felkészülve, mint egy orvos. Az állapotfelmérés végkimenetele az is lehet, hogy a szakember más kollégához vagy eltérő kezelőintézménybe irányítja a klienst. Ez nem jelenti azt, hogy a kliens vagy a szakember kudarcot vallott, egész egyszerűen nem az adott feltételek bizonyulnak optimálisnak az érintett kliens esetében. Felelős lépés a szakember részéről, ha ezt felismeri és ismerteti azokat a lehetőségeket, melyek célravezetőbbnek tűnnek. Az állapotfelmérés után a legfontosabb feladat a kliens és a terápiás eszközválasztás egymáshoz illesztése. Ebben számottevő szempont a kliens általános hogyléte, motivációja, a járulékosan felmerülő problémák természete.
Hova tovább? Hogyan tovább?
Egy, a függőség talaján gyökeret vert párkapcsolati krízis más dilemmákat emelhet fókuszba, mint egy belgyógyászati problémákat előtérbe emelő krónikus alkoholfüggőség. Változóak a prioritások, más-más feladatok bizonyulnak elsődlegesnek, az addikcióból adódó problémák szubjektív megélése egyénenként különbözhet. A szakember felhívhatja a kliens figyelmét olyan célterületekre és teendőkre, melyek ezidáig vakfoltot képeztek és elkerülték a felépülő függő figyelmét, de nem írhatja felül azt, ahogy maga a kliens látja a saját problémáját. Ha ezt mégis megteszi, az leginkább a szakember felépülési ideáljairól vagy saját szakmai rigiditásáról szól, és nem a kliens szükségleteiről. Még elkeserítőbb a helyzet, ha csupán üzleti érdektől vezérelve szeretné a szakember magához kötni a kliensét. Akadnak olyan sikeres találkozások, melyek az elválás miatt bizonyulnak gyümölcsözőnek, ez megtörténhet kliens és szakember relációjában is, ha ez a felépülés irányába mutató jövőtervezést segíti.
Egyik lépés a másik után
Ha lángba borul egy ház, ott tűzoltásra van szükség, a tűzoltó feladata megállítani a pusztítást és minimalizálni a károkat. További feladat lesz a kárbecslés, majd idővel megjelennek a kőművesek, akik új stabilitást adhatnak egy újonnan épülő otthonnak. Az otthon pedig tovább építhető és szépíthető újabb szereplők bevonásával. Hasonló forgatókönyv szerint történhet a felépülés is az önpusztításra való ráeszméléstől az élet „renoválásáig” bezárólag. Égő házhoz hiába hívunk lakberendezőt, a legnagyobb szakértelemmel sem tud csodát tenni, ahogy a tűzoltónak sem lesz dolga az otthon csinosításánál. A felépülés során változhatnak a teendők és a célok, ez a remélt változások velejárója és törvényszerűsége. Míg akut panaszok esetén az orvos jelenléte nélkülözhetetlen lehet, egy nagyobb múltra visszatekintő felépülés során jelentősebb szerephez juthat a saját élményű segítő vagy akár egy családterapeuta. Ahogy a feladatok váltják egymást, úgy válthatják egymást a felépülést segítő személyek és szakemberek is. Egy-egy szakasz lezárása, egy-egy szakember kivonulása megint csak nem kudarcként értelmezendő, sokkal inkább egy folyamatként fogható fel.
A felépülés hőse nem a szakember
Egy sikeres együttműködés kliens és szakember között azt is jelentheti, hogy közösen apránként felszámolják a szakember nélkülözhetetlenségét. A „tűzoltásra” nagy szükség lehet, ez egy meghatározó, kritikus, de rövidebb határidejű együttműködés. Egy lépés afelé, hogy más segítségnyújtás is elérhető közelségbe kerüljön, és idővel az elért eredmények fenntartása jelenthesse az elsődleges célkitűzést.
