Tarr Nagy Mónika - profilkép

Tarr Nagy Mónika

Szakpszichológus

Tarr-Nagy Mónika

2007 óta dolgozom pszichológusként, de már ezt megelőzően segítő hivatást gyakoroltam a Félúton Alapítványnál, pszichiátriai betegek és szenvedélybetegek szociális ellátásában. Ezt követően kórházi osztályon, az Egyesített Szent István Kórház Rehabilitációs  Addiktológia és Pszichiátria Osztályán folytattam szakmai pályafutásomat. 2015-ben szereztem krízis tanácsadó szakpszichológus képestíést. Mindemellett számos módszerspecifikus képzésben részt vettem, hogy egyéni  és családterápiás vonatkozásban hatékonyan végezhessem munkámat.

Az utóbbi tíz évben az emberek életkrízisei kerültek az érdeklődésem és a munkám középpontjába, illetve ezek leghatékonyabb megoldásai, kezelései.  Ezek közül is elsősorban az egyéni, munkahelyi krízisekkel, válási, szakítási és addikt krízisekkel foglalkozom. Olyan kliensekkel dolgozom együtt, akik az élet váratlan vagy szükségszerűen bekövetkező krízisein esnek át. Súlyosabb helyzetben a két eltérő típusú krízis együttesen jelentkezik. Sok esetben pszichés betegségekre (szorongás, depresszió, addikció) utaló tünetek is kísérik ezeket az élethelyzeteket, melyek még jobban megnehezítik a kritikus válsághelyzetek megoldását.

Azoknak tudok segíteni, akik úgy gondolják „ez így nem mehet tovább”. Klienseim azok, akik kríziseik mentén változtatni akarnak, vagy változásra kényszerültek. Nem elég számukra a barátokkal és az ismerősökkel beszélgetni,  amelyben saját nézőpontjaik megerősítését szeretnék visszahallani. Valódi megoldás szükséges arra az elviselhetetlen helyzetre, amiben vannak. Ebből belátható időn belül szeretnének pozitív eredményekkel kikerülni, és ezért készek ők maguk is tenni. .

Krízistanácsadóként, és coaching pszichológusként azt vallom, hogy az emberek a kríziseiken keresztül is képesek fejlődni és érettebb személyiségként működni, ha a krízistanácsadótól megfelelő támogatást kapnak. A legnagyobb hangsúlyt a meglévő és mozgósítható erősségekre fordítjuk a közös munka során.

Személyes meggyőződésem, hogy a sokrétű személyes élettapasztalat, amit addiktológiai osztályon kórházi környezetben és a magánpraxisban összegyűjtöttem elengedhetetlen feltétele a gyors, és hatékony kríziskezelésnek.

Önnek, vagy hozzátartozójának segítségre van szüksége?

Verified by MonsterInsights