Egy életre való józanság extra feltéttel

Egy életre való józanság extra feltéttel

Először félve tartjuk a kezünkben a névjegyet. Vagy kételkedve klikkelünk az egérrel. Elhisszük, hogy a „függőség” keresőszó is csak azért szaladt ki ujjaink alól a billentyűzetre, mert kíváncsiak lettünk, más egyébről szó sincs. „Tényleg szükségem van erre?”- általában ilyen és ehhez hasonló kérdések teszik még terhesebbé a döntéshelyzetet. Mi történik akkor, amikor valaki a kezelés lehetőségét keresi saját függősége kapcsán?

A betegségem én vagyok!

A betegségem én vagyok!

Még mindig érdemes hangsúlyozni, hogy a függőség egy betegség, és nem csupán múló szeszély. Még mindig bőven van mit tanulni arról, hogy ez mit is jelent, milyen teendőkkel és felelősséggel jár. És nem utolsósorban arról, hogy kihez tartozik a felelősség, kire milyen teendők várnak annak a betegségnek a kapcsán, mely közel sem csupán a függőt érinti, hanem közelebbi-távolabbi környezetét egyaránt.

Ivás helyett

Ivás helyett

„Nem iszom, majd több időt szentelek a családra és a munkára.” Akár egy újévi fogadalom is kezdődhetne így, de sok esetben a felépülés első esetlen próbálkozásai ezek. Ha az ilyen mondatok valóban működőképesek lennének, tulajdonképpen pofonegyszerű dolga lenne minden függőnek. Hiszen csak át kell csoportosítani a szerhasználatra szánt időt és energiát, rossz választások helyett jó döntéseket hozni.

A jelző, ami magasba emel vagy a mélybe ránt

A jelző, ami magasba emel vagy a mélybe ránt

„Alkoholista vagy!” Kevés olyan minősítő megállapítás van, ami akkora mély sebet üt, mint ez. Legtöbbször indulatoktól áthatott, haraggal telített végítéletként hangzik el. A jelző ráég arra, akinek a mondatot címezték. „Alkoholista vagyok.” Mi a helyzet akkor, ha ez egy önvallomásként fogalmazódik meg? Hogyan változik a jelző tartalma és színezete akkor, ha valaki önmagát nevesíti alkoholistaként?

Zéró alkohol, zéró konfliktus?

Érzelemstabilizátor, avagy kincs, ami nincs

Kémia órák emléktöredékeiből tudjuk, hogy az alkohol mi mindennek az oldására képes. Azt azonban a függőség élménye tanítja meg a szenvedélybetegnek, hogy az alkohol a fontos emberi kapcsolatokat is észrevétlenül feloldja. Vajon az italtól való megválás egyben azt is jelenti, hogy automatikusan rendeződnek a kapcsolatok? Mint egy szoftverfrissítést követően, az életünkben is visszaállíthatóak a „gyári beállítások”, miután az alkohol kikerült a képből?

Ami a „kösz, jól vagyok” után következik

Ami a „kösz, jól vagyok” után következik

Döntés, ami sorsfordító, de egyben beláthatatlan következményeket vázol fel. Aztán követi az első szermentes óra, nap, hét. Lehull a hályog, a borgőzös homály a tudatról, és egyre erősödik az az érzés, hogy ez nem is olyan rossz. Sőt kifejezetten jó.  „Kösz jól vagyok!’ – még akár ezt is ki lehet mondani teljes meggyőződéssel a szermentesség első heteiben.

Száraz kontra józan

Száraz kontra józan

„Csak ne igyál!” A kérés csak látszólag teljesíthető könnyen. Ha egyáltalán teljesíthető… Hiszen addig, ameddig ez csupán valaki másnak a kívánalma és nem a szenvedélybeteg elhatározása, addig a józanság nem lesz belső meggyőződésből fakadó, önkéntesen hozott választás. És máris közel járunk ahhoz, hogy különbséget tehessünk a „józan alkoholista” és a „száraz alkoholista” fogalmak között.

Mese tapasztalatról és tankönyvről

Mese tapasztalatról és tankönyvről

Tapasztalati szakértő, saját élményű segítő: többnyire ezen megnevezések egyikén tartják számon azokat a segítő hivatású felépülőket, akik saját függőségük és józanodásuk tapasztalatát kamatoztatják mások megsegítésében. Rajtuk kívül a jobb híján képzett segítőnek nevezett szakemberek erősítik az addiktológiai szakemberek táborát, akik valamilyen addiktológia közeli területen képezték magukat, hogy releváns tudással segítsék mások felépülését.

Verified by MonsterInsights